Lakatnyitási tippek és trükkök

Közzétéve: 2021.03.05.

A filmeken nagyon jól mutatnak a különféle zárnyitási trükkök. Szinte nincs olyan, aki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy megtanulja, hogyan is lehet hajtűvel kinyitni egy zárat vagy egy lakatot.

Persze, ami filmen jól mutat, koránt sem biztos, hogy megvalósítható a valóságban is. Ha elveszik a lakatkulcs, sokan inkább leverik, nem bajlódnak azzal, hogy kinyissák. De nem mindig jó módszer a kalapács bevetése, mert ezzel a zár vagy az ajtó is sérülhet, a lakatról már nem is beszélve.

Ha mindenképp le kell szednünk egy lakatot, akkor inkább a két villáskulccsal történő nyitást válasszuk, ne a kalapácsos megoldás. Erről számos videó is van fent a neten, de alapvetően egy nagyon egyszerű, könnyen érthető trükkről van szó.

Annyi a dolgunk, hogy a két villáskulcs egy-egy villáját a lakat szárai közé dugjuk, majd, mint egy ollót, a szárait összecsukjuk. A lakat szét fog törni, szóval nyitva is lesz. Természetesen léteznek módszerek, amik nem járnak feltétlen a lakat széttörésével.

Ki lehet úgy nyitni egy lakatot, hogy nem tesszük tönkre?

Ha a lakat épségét is szeretnénk megőrizni, akkor a törős megoldások nem lesznek jók a számunkra, hiszen értelem szerűen ilyenkor a lakat annyira tönkremegy, hogy dobhatjuk is ki a kukába.

Ha meg szeretnénk őrizni, de nincs hozzá kulcsunk, akkor próbálkozhatunk a hajtűvel vagy egy drótdarabbal is, ám ez csak akkor fog működni, ha előtte azért már gyakoroltunk. Így is ki lehet nyitni egy lakatot, de ügyesség kell hozzá, és sok-sok gyakorlás. Persze érdekes kérdés, hogy miért akarunk megtartani egy lakatot, ha amúgy nincs hozzá kulcsunk.

Elvileg készíthetünk pótkulcsot is. Ha bekormozzuk a lakatkulcsot, és egy celluxot ragasztunk rá, akkor meglesz a negatívja, amiből már akár egy fém üdítős dobozból is készíthetünk pótkulcsot.

A legtöbb esetben azonban, ha elveszítjük a lakatkulcsot, akkor a lakatot nem fogjuk tudni többet használni, így akár el is törhetjük. Ha azonban szeretnénk megtanulni a hajtűvel történő lakatnyitás fortélyait, az ilyen lakatok lehetnek a legjobbak a számunkra.