Elzett kulcsmásolás

Kulcsmásolás

A Kulcskirály üzlet büszke a múltjára, kellőképpen felkészült a jelenre és folyamatosan fejlődik ami a jövőt illeti. A folyamatos fejlődést pedig a kulcsmásolás sem kerülheti el.

Ahogy a biztonságtechnika folyamatosan fejlődik, hiszen a zárak, a kulcsok folyamatosan változnak, így a kulcsok megmunkálása is változik.

Zárat, lakatot több évszázad óta használnak az emberek, így a hozzájuk szükséges kulcsra is folyamatosan szükség van. Ezeket a kulcsokat viszonylag könnyedén kialakították reszelővel, vagy forma alapján készre öntötték. Egy idő után ezeket a kulcsokat számokkal látták el és viszonylag alacsony variációs számban gyártották, formailag ezeket fazon illetve fogazott kulcsoknak hívjuk.

Ilyen kulcsokat lényegesen kisebb méretben, alumínium-spiáter ötvözetből a mai napig használunk, elsősorban olyan belső szoba vagy iroda ajtókban ahol a biztonság nem szempont, inkább csak az a lényeg, hogy ne tudjon idegen benyitni.

Kulcsmásolás folyamata

Vannak a mai napig olyan kulcsok forgalomba melyeket nem lehet géppel kialakítani ott csak a másolás öntési procedúrával lehetséges. Ilyen kulcs öntést a Kulcskirály szakemberei el tudják végezni, természetesen ehhez a mintakulcsra szükségünk van kb 3-4 hét re. Az öntött kulcs réz vagy bronz alapanyagra készül el. Ennek ára a kulcs méretétől és „bonyolultságától” függ. Minden ilyen kulcs egyedi árképzést kap.

Az olyan kulcsok amiket nem lehet készen megvásárolni azokat másoljuk. Ilyen kulcsok az elzett 751 zárbetét kulcsai, ilyen az elzett tutius lakat kulcsai, ilyen az elzett X11 pontfuratos kulcsa is és még számtalan típust lehetne megemlíteni.

A cilinderes kulcsok másolása a Kulcskirályban Silca Bravo Professional gépen készül. A választás azért esett erre a gépre mert számunkra a mennyiség nem mehet a minőség rovására. Ez a kulcsmásoló gép a másoló gépek legjobbika. Pontos, gyors, csendes, biztonságos, és a Magyarországon előforduló összes vágott kulcsát meg lehet csinálni.

A tollas kulcsokat Silca Tech 3 –as gépen csináljuk. Számunkra itt is a kulcsok pontos és gyors megmunkálása a fő szempontunk.

Ilyen tollas kulcsok például az elzett 700 patkó zárja, amihez gyárilag 2db kulcsot csomagolnak, így a legtöbbször rögtön kell még hozzá csinálni legalább 1 kulcsot.

Bármilyen típusú kulcsmsáolás

Tollas kulcsnak nevezünk még régi típusú postaláda zárhoz a kis lyukas kulcsot, ezt valamikor a 70-es – 80 –as években még készen szám szerint lehetett venni, de ennek semmi értelme nem volt, hiszen a megfelelő nyerskulcsból egy percen belül elkészíthető a kész kulcs. Említésre méltó mindenképpen a Lality és a Garay zár tollas kulcsai is, ezek nagy pontosságú gépeket és megfelelő szaktudást igényelnek az elkészítésük.

A harmadik csoportba a pontfuratos kulcsot soroljuk, ezek a kulcsok nem vertikálisan vannak kialakítva, hanem horizontálisan kell lyukakat süllyeszteni a kulcsokba, ezért hívjuk „fúrt” kulcsnak. Ezeket a kulcs másolásokat Silca Matrix SLX gépen végezzük. Ilyen kulcs az elzett X11, vagy a régebbi elzett 961- es modell, de kinézetre a kaba eXpert zárbetét kulcsait is ide sorolhatjuk, habár a kaba Expert kulcsait egy úgynevezett számítógép vezérelt gépen lehet elkészíteni, itt már nem beszélhetünk másolásról, itt minden kulcs egyedileg van legyártva kód alapján.

A Kulcskirály foglalkozik továbbá autó kulcsok másolásával, motorkerékpár kulcsok másolásával, de csak azon típusokkal amiben még nincsen elektronika (inmobilieser).

Bármilyen kérdés merült fel önben a kulcsával kapcsolatban kérdésével keressen bennünket bizalommal a kapcsolatok menüpont alatt.